Glamour Pályázat 2016 – Humai Zsolt

[vc_row][vc_column][vc_column_text]1968- ban születtem. Annak ellenére, hogy rengeteg kép született rólam gyerekkoromban, mivel apám a filmes korszak nagy kedvelője volt, jómagam elég későn ismerkedtem meg a fényképezőgép másik oldalával.

2004- ben vásároltam egy kompakt fényképezőgépet, amit legfőképpen utazásaim során használtam, emlékeim megörökítésére. 2014- ben részt vettem az „Ajkai Fotóklub” öt előadásból álló ingyenes fotóstanfolyamán majd pár hónap után lecseréltem a kompaktot egy DSLR gépre. Szeretem teljes erőbedobással csinálni, ha valamit csinálok ezért a gép és az objektívek folyamatos cseréje jelenleg is folyik.

A tanfolyamon tanultakat, a klub tagjainak tanácsait megfogadva és  a fotós könyvekben olvasott ötleket kamatoztatva kinyílt egy új világ előttem. Más szemmel nézem a világot, észreveszem az apróbb, a laikusok számára talán nem annyira feltűnő részleteket is. Beleszerettem a fényképezésbe, mert megörökíthető vele egy soha vissza nem térő és megismételhetetlen pillanat.

A két év alatt kialakult, hogy melyek azok a fotós területek amik igazán tetszenek. Legjobban az esemény-fotózást kedvelem, de szeretek arcokat kiemelni a tömegből, így a portrék is kedvesek számomra. Egyik kedvenc elfoglaltságom, csavarogni a szabadban vagy a városban, tehát a természetfotók és az utcai fotók sem állnak messze tőlem. A természetben a vízeséseket és a vízi képeket részesítem előnyben. Nagyon élvezem a tükörképekkel való játékot.

Szeretnék olyan fotóssá válni akit nem csak a véletlenül elkapott, jó időben jó helyen exponált képek miatt ismernek, hanem a tudása miatt, aki bármilyen helyzetben megállja a helyét.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük